Legtöbb ismerősöm, megrendelőm sóvárogva számol be arról, hogy mennyire lenyűgözi őket a külföldi oldalakon, blogokon vagy lakberendezési újságokban skandináv, viktoriánus, György korabeli, counry, retro, vintage, bazar, market style stílusú otthonok (és folytathatnám a hasonló, régi elemeket és tárgyakat felhasználó, számtalan stílus felsorolását). Mindeközben megszabadulnak örökségüktől, amelynek darabjairól nem is tudják, hogy segítségükkel hasonló enteriőrt lehet kialakítani, mint amely után vágyakoznak. Bedőlnek a kisebb nagyobb áruházak vásárlásra csábító reklámjainak és megveszik ugyanezen bútorok, berendezési tárgyak Ázsiában, tömegesen előállított másolatait, még akkor is, ha egy –egy nagyobb darab miatt eladósodnak. És tessék, készen is vannak a mű mediterrán, mű provance, mű country, rosszul értelmezett eklektikus stílusú otthonaink. (Félre ne értsétek, szeretem a giccset, de csak akkor mutat, ha mértékkel használjuk.) Lusták lennénk, nincs önbizalmunk, szégyenletesnek érezzük, ha valamiért nem adunk ki vagyonokat? Azt szoktam mondani, hogy legtöbb honfitársunknak csak az a szép és jó, ami drága, új és külföldi.
A fentebb felsorolt stílusokat a hagyományok, a korábban élt emberek munkájának tisztelet, környezettudatosság és az ésszerű takarékosság szülte vagy őrizte meg. Ezekben az irányzatokban felhasznált tárgyak, eszközök esztétikusak, funkcionálisak, időtállóak. Ne gondoljuk, hogy antikvitásban vásárolt értékes darabok. A legtöbbjük ugyan olyan hétköznapi, kommersz tárgy volt valamikor, mint a mi stelázsink, esztergált lábú asztalunk, karos ládánk, Erzsébet hálószoba bútorunk a ’60-as, forgó fotel a ’80-as évekből. Sok helyen megtalálhatók még ma is. Ne szabaduljunk meg tőlük, mentsük meg újítsuk fel nagyszüleink, szüleink bútorait, használati tárgyait! Amint láthatjuk, felújítani sem muszáj, ütött –kopott kivitelben is jól festenek.
